Az alábbiakban az általam használt kedvenc végszerelékeket gyűjtöttem össze. Azt, hogy ezek közül melyik végszereléket használom, a megcélzott halak, a nálam lévő etetőanyag, a halak kapókedve, a meghorgászott távolság és sok egyéb apróság is befolyásolja.

Alapvetően háromféle módszerrel juttatható be etetőanyag a halaknak:

1. Etetőkosárban
2. PVA termékekkel
3. Csalitól függetlenül bedobva

Koncentrált etetést legkönnyebben etetőkosár alkalmazásával alakítható ki (feltételezve hogy nem behordós módszerrel alakítjuk ki az etetést). Előnye hogy szinte bármilyen általam használt csali bejuttatható vele. A legnagyobb hátránya az, hogy minden esetben szükségünk van kisebb-nagyobb mennyiségben etetőanyag használatára.

Az etetőkosarat a csali típusa és a meghorgászandó távolság függvényében tudjuk kiválasztani.

• Csonti és giliszta használata esetén csontikosarat használok. Ebből a kedvencem a FOX távdobó csontikosár, melyet 28g-os méretben használok. A meghorgászott távolság függvényében mind az in-line mind a fix kosarat használom, előbbit távolabbi dobások esetén, míg utóbbit a közelebbi helyek eléréséhez. Az in-line kosaras végszerelék hajlamosabb a gubancolódásra, míg a fix kosaras változatot gubancgátló csővel szerelem, így gyakorlatilag gubancmentes megoldás.
• Etetőszúnyog, kukorica, kender vagy egyéb szemestakarmány, illetve mikropellet bejuttatására alkalmas etetőkosár a hagyományos feederkosár. Ebből szintén két típust használok, a két végén nyitott kosarat és a drótos feederkosarat. A meghorgászott hely vízmélysége illetve az áramlás ereje határozza meg, hogy melyik mellett döntök. Mély vízben illetve erős vízáramlásnál a kétvégén nyitott kosár a jobb megoldás, míg sekély vízben és lassú áramlás mellett a drótos feederkosarat használom. Mindkettő közös hátránya, hogy csak gubancgátló csöves változatban tudom szerelni, így távoli dobások esetén nem alkalmazhatóak.
• Kukorica, magmixek és pellett használata esetén a method-feeder kosarat használom. Ebből a típusból nekem a KORDA talpólmos kosara vált be 1 unciás (28g-os) változatban. Nagy mennyiségű etetőanyagot képes bejuttatni, a megtöltött kosár 65-75 gram között mozog. Ez azt jelenti, hogy 1 kg etetőanyagot 24 dobással bejuttathatunk. 2 botot használva az etetésen ez kb. 2 órára elég. Egy egésznapos horgászat során tehát tekintélyes mennyiségű, mintegy 3-5 kg etetőanyag vihető be folyamatosan az etetésre.

Leggyakrabban a fenti szerelékeket alkalmazom, azonban vannak esetek, mikor ezek használatát valamely tényező korlátozza. Ilyen tényezők lehetnek:

• A túlzott mennyiségű törpeharcsa vagy fehérhal. Ezeket az etetőanyag használata odavonzza illetve ott tartja az etetésen.
• Az erős vizinövényzet. Itt a nagymératű, illetve gubancgátlóra szerelt etetőkosár könnyen elakadhat.
• A tavaszi felmelegedő vizekben a halak alacsony kapókedve. Itt a szükséges csali mennyisége elenyésző, viszont a vízbe bevágódó szerelék indokolatlanul ijeszti el a halakat az etetésről.
• A nyári és őszi időszak a másik véglet, amikoris az etetést még a legnagyobb mennyiséget bejuttatni képes method kosarak sem tudják szinten tartani. Ekkor érdemes a szereléktől függetlenül bejuttatni a többletmennyiséget.

Ha kis mennyiségű etetőanyagot akarunk koncentráltan elhelyezni a horog mellett, akkor célszerű a PVA-termékek használata. Az előbb felsorolt szerelékek közül mindhárom kiválatható ezekkel:

• Csontikosár helyett sűrű hálóba töltött csonti és forrázott csonti 50-50 százalékos keverérék használom. Ez a felmelegedő vizeken, illetve akadós terepen vált be. Tavasszal jelentősen túlaromásítva készítem a PVA-csomagokat, alkoholos aromát használva.
• A hagyományos feederkosár helyett Stick-Mix és PVA-háló felhasználásával készítek etetőrudakat. A másik helyettesítési lehetőség, ha az etetőanyagot vagyunk kénytelenek elhagyni, hogy PVA-szlagon, illetve PVA-hálóban etetőanyag nélkül juttatjuk be a pelletekből álló csalinkat a horog mellé. Ennek a módszernek a nagy hátránya, hogy mellőznünk kell a magvakat az etetésünkről, mivel ezek víztartalma oldja a PVA-t. Léteznek ugyan PVA-barát szemestakarmányok a horgászbpoltokban, de ezek egyenlőre horrorisztikus áruk miatt kiesnek a hobbi-peca költségvetési keretéből.
• A nagy mennyiségű etetőanyag is bejuttatható PVA segítségével. Itt a leginkább a PVA-zacskók válnak be, melyekbe a method-feederek kapacitásával azonos mennyiségben jutatható be a csali. Ennél a módszernél azonban megintcsak sokkal gazdaságosabb, és hatékonyabb a szereléktől függetlenül bejuttatni a csalit.

Amennyiben a végszerelék kiemelése nélkül akarunk az etetésünkre utánpótlást bejuttatni, szintén többféle lehetőségünk van:

• Használhatunk csúzlit az etetőanyag bejuttatására. Itt a pontosság jelentős mértékben romlik, így az etetésünk a meghorgászandó távolság függvényében lesz egyre kevésbé koncentrált. A koncentráltság némiképp javítható, ha valamilyen tömörítőanyagot (etetőanyag vagy föld) használunk a csali bejuttatásához.
• A nagy távolságban történő koncentrált etetés leghatékonyabb módja az etetőrakéta használata. Ezzel mind szemestakarmányt, mind pelletet, mind ezek keverékét könnyen bejuttathatjuk. Élőcsali bejuttatására azonban kevésbé alkalmas a módszer.

Ugyanazon a vizen is tud tehát változni a célravezető etetési módszer. Hiába ülök le a megszokott helyemre, ha a megváltozott viszonyokhoz nem alkalmazkodom a végszerelékem és az etetési módszerem adaptálásával, a kapások száma hektikusan változhat egy hosszabb időszakon belül.

Bár az ember törekszik a minél nagyobb halak megfogására, a finomszerelékes horgászat varázsa szerintem továbbra is abban rejlik, hogy az egyéb módszereknél gyakoribb kapásokat tudunk elérni.

Én arra törekszem, hogy a felszerelésem érzékenységét úgy állítsam be, hogy bármely körülmények között átlag félóránként tudjak kapást elérni. Amennyiben a jólismert helyeim egyikén horgászom, a kiindulási alap a legutóbb használt szerelék, illetve az ehhez minél nagyobb mértékben azonos szerelék, amennyiben mondjuk az eltérő csali miatt ugyanaz nem alkalmazható.

Amennyiben az etetés beindulását követően a kapások gyakorisága elmarad az ideálistól, akkor a szerelék finomításával váltok egy kategóriát lefelé. A kis hal is jobb mint a semmi elve alapján így élménydús marad a horgászat, mégha nem is fogok kapitális egyedeket.

Abban a szerencsés helyzetben, amikor az etetés "forr" a sok haltól, bátran válthatunk durvább végszerelék és nagyobb csali irányába, ezzel szelektálva a nagyobb egyedeket.

Amennyiben az etetés egy ideig jól működik, majd hirtelen kapás nélkül maradunk, érdemes egyik botunkkal azonnal egészen finom szerelékre váltani, és megvizsgálni, nem lepték-e el az etetésünket a fehérhalak vagy esetleg a törpeharcsa. Ha ez a helyzet, érdemes leállnunk az etetőanyag használatával, és az etetés centrumától kíjjebb, más etetési módszerrel menteni a menthetőt. Végső esetben, ha továbbra is csak "szeméthalat" fogunk, adjuk fel az etetést, és keressünk új helyet. Kivéve, ha törpepaprikás az aznapi menü...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.