Zig-rig Feederre
2009.10.07. 10:36
A pontyok alapvetően, de nem kizárólagosan a fenéken táplálkoznak. Főként késő tavasszal azonban sokszor belefutottam abba a problémába, hogy a pontyok a víz felső rétegeiben "süttették a hátukat", és semmivel nem lehetett őket lecsalni a fenékre táplálkozni.
Mint a kisgyerekek, akik belefeledkeznek a játszásba. Hiába szól 64-szer az anyjuk, hogy "gyere fiam ebédelni", a fülüket se mozdítják. Bezzeg ha a nagyi bevisz nekik egy kis süteményt tányérban, arra játék közben is rögtön ráugranak.
Nos ilyen sütis csalogatást a pontyok esetében úszós felszereléssel tudtam eddig csak megvalósítani, vízközt felkínálva a csalit. A fenekező horgászat alapvetően képtelen ezeket a helyzeteket lekezelni. A bojlis horgászatban létezik egy öszvér megoldás a problémára, ez a Zig-rig.
A lényege az, hogy egy nagyon hosszú, akár több méter hosszúságú előkén csaliznak lebegő csalit (pop-up), ezzel juttatva a csalit a megfelelőnek ítélt helyre. A módszernek azonban nagyon sok a hátránya:
- A hosszú előke miatt nagy a gubancolódás veszélye.
- Nem állítható a csali felszíntől való távolsága.
- A hosszú előke miatt nagyon esetleges a kapás érzékelése.
- Partról kell a szereléket bejuttatni (mivel a horgászhelyen a pontyok gyakorlatilag a felszínen vannak, a csónak elijeszti őket), de ilyen hosszú előkével a dobás szinte lehetetlen.
Nemrég azonban egy német pontyos újságban láttam egy szereléket, amit feederbotra adaptálva egy nagyon hatékony Zig-rig alakítható ki. A szerelék lelke egy, a rablóhalazásnál használt merülő úszó (sunkek float). Ezt egy inline ólommal és egy lebegő csalival kombinálva alakítottam ki a magam Zig-rig szerelékét:
A szerelék legfontosabb eleme maga a merülő úszó. Ebből én egy egyszerű, 4 grammos átlátszó változatot találtam a helyi horgászboltban:
A szerelékkel a Zig-rigek korábbi problémáinak a nagy része kiküszöbölhető:
- A csúszó szerelék rövid. Igazság szerint lényegesen rövidebb, mint az átlagos úszós szerelék.
- Nagyon jól dobható, köszönhetően a 2 oz-os ólomnak.
- Nagyon érzékeny kapásjelzés: a viszonylag rövid előke miatt a kapáskor szinte azonnal elmozdul az úszó, ami a feederspiccen jól látható.
- Gubancmentes szerelék, ami főként a rövidebb előke és a merev főzsinór eredménye.
- A szerelékkel tetszőleges mélységben kínálhatjuk fel a csalit.
Egyenlőre hagyományos pop-up csalival próbálkozom, bár újabb kombinációk is felötlöttek már bennem:
- Pop-Up bojli plusz néhány szem pop-up bojli PVA-zsióron vagy PVA-hálóban
- Ugyanez lebegő kukoricával
- Technopufira ragasztott csontik vagy giliszták csaliként és PVA-hálóban
- Technopufival meglebegtetett csonti-karika (magott-klip): ennek hátránya hogy az etetőanyag egyenlőre nem látszik bejuttathatónak mellette
- Kenyérkocka
- Parafagolyóra ragasztott csontik
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.